Just Another Hit
(The Killers: Direct Hits (2003-2013) kritika)
Aki Killers rajongó, vágja le az ujjait, mielőtt elkezdene pötyögni a klaviatúrán. Egy valamirevaló hazai zenekritikus azonnal ólmot öntene a fülébe, ha egy Killers -dalt nemcsak „egészen hallgathatónak”, de „kimondottan jónak” találna. A Killers nem rock, nem együttes, a Killers NEM ZENE! A Killers egész egyszerűen béna. AJust Another Hit
(The Killers: Direct Hits (2003-2013) kritika)
Aki Killers rajongó, vágja le az ujjait, mielőtt elkezdene pötyögni a klaviatúrán. Egy valamirevaló hazai zenekritikus azonnal ólmot öntene a fülébe, ha egy Killers -dalt nemcsak „egészen hallgathatónak”, de „kimondottan jónak” találna. A Killers nem rock, nem együttes, a Killers NEM ZENE! A Killers egész egyszerűen béna. A Killersnek és „egyszerű” szimpatizánsainak el kell tűnniük a Föld színéről! Rituális öngyilkosságom előtt végrendeletemet Brandon Flowers zenekárához intézném.
Van még egy tényező, ami kritikánk létrejöttét akadályozza. Ez egy válogatásalbum. És egy válogatásalbumról szinte lehetetlen komplex véleményt alkotni, éppen ezért nem is nagyon szoktak. Bár szóban forgó lemezünk borítóján nem található meg a „best of…” felirat, azért ez a kiadvány is magában hordozza az ilyen albumok mellékhatásait. Ezek a válogatások abszolút nem Neked, hanem a pénzednek készülnek. Általában egy előadó azért ad ki ilyet, mert a lemezkiadó által szerződés kényszeríti erre. Ezekből a lemezekből hiányzik a lelkesedés, az eredetiség és a kreatív alkotói folyamat. Mindazonáltal vannak előnyei is ennek a formátumnak: a dalok szinte mindegyikét hallottad már valahol, tehát sokszor sokkal szórakoztatóbb tud lenni az ilyen dalgyűjtemény, mint egy hagyományos album. Emellett megnyugtató lehet, hogy a zenekar életművéből „jó ízlésű hozzáértők” válogatták ki a „legjobb számokat”. Ezúttal egy évtizednyi dalcsokorral van dolgunk. Tíz év, tíz lövés a céltáblába, tizenöt csodálatos történet Mr. Brightside és Miss Atomic Bomb szerelemgyermekéről, a Gyilkosok tolmácsolásában.
2004-ben kijött a Hot Fuss című kultalbum, kultszámokkal és a hozzájuk rendelt kultklippekkel. A lehető legkultabb Mr. Brightsidedal, az összetört tiniszívek himnuszával indítunk, mely minden idők egyik legnépszerűbb rock klipjét tudhatja magáénak. Ezt követi az abszolút kritikai siker Somebody Told Me, kétszeres Grammy –jelölésével. Az MTV Rocks tévécsatorna összeállítása szerint ez minden idők tizenegyedik legjobb rock nótája. A Smile Like You Mean It által a srácok bebizonyították, hogy ők mégiscsak egy indie rock zenekar. Nem feltétlenül úgy muzsikálnak, ahogy mi fütyülünk. Mi fütyülünk úgy, ahogy ők muzsikálnak. Az All These Things That I’ve Done pedig a cowboyos klippel ügyes nyitás volt szülőhazájuk, az USA felé, viszont a Brandon Flowers műbrit akcentusa által összeszedett anglomán rajongótábor megtartására is tökéletesen alkalmasnak bizonyult. Ennek a dalnak köszönhetően vált szállóigévé az a bizonyos „I got soul, but I'm not a soldier”.
A következő trackkel ugrást hajtunk végre a tér-idő kontinuumban. Eljutunk 2006-ba, a Sam’s Town című kiadványhoz, amely sokak szerint a huszonegyedik század legalulértékeltebb albuma. Elsőként a When You Were Young segítségével Mexikóba utazunk. Megtapasztaljuk, hogy milyen is egy ottani lávsztori. Majd a Read My Mind következik, céltalan távol-keleti bolondozásra csábítva a hallgatót. Brandon Flowers annak idején azt nyilatkozta, hogy ez a legjobb dal, amit az együttes valaha írt. Derült égből villámcsapás, ismeretlen okokból bekövetkezik a zenekar teljes amerikanizálódása…
Két év elteltével jönnek a szintik! Könyörtelenül bekúsznak humanoid bőrünk alá. Jön a Human, amely minden idők legsikeresebb Killers kislemezévé lesz. A Spaceman felejthetetlen képi világgal megáldott űrhajója, nomeg egy egyáltalán nem szokványos tündérmese. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban egy Csehország és Szlovákia lakosai számára készített, leárazott Day & Age kópia által én is megszerettem a díszes társaságot.
Hosszú szünet után igazi lokálpatriótaként térnek vissza, a zenekar stúdiójáról elnevezett Battle Born albummal. Végre real-time-ban élhettem át a történeteket. Megtapasztalhattam milyen szerelmesnek lenni a Runaways-re (és a Runaways-be), majd a hüppögve szakítást a The Way It Was aláfestésével (bár még így is érthetetlen számomra, hogy mit keres ezen a válogatáson, mert, hogy sláger nem volt, az hótzicher!). Ráadásként pedig Mr. Brightside kapott egy kevésbé népszerű folytatást, a női alteregó Miss Atomic Bombot.
Idén elsőként a Shot At The Night című érzelgősen monumentális balladával jelentkeztek, melynek mozgóképesített változatában feltűnt két, DVD-borítókról rendszeresen lemaradó feltörekvő színész, Bella Heathcote (Éjsötét árnyék) és Max Minghella (Social network –A közösségi háló). Az életműzáró szerepét a hepipepi Just Another Girl tölthette be.
A perverzebbeknek ajánlott a Direct Hits deluxe kiadása, melyen az előbb felsoroltak mellett megtalálható a hihetetlenül szar hangzású Mr. Brightside (Original Demo), a When You Were Young Calvin Harris-féle remixe, valamint a Battle Born albumról a Be Still című felvétel, ami a lehető legszebb befejezése az egésznek. Ezek a számok azonban semmit nem tesznek hozzá az összképhez.… Expand